Egy otthonszült ismerősőm, amikor a
szüléséről beszélgettünk azt mondta, hogy ő a kórháztól félt, azért
szült otthon mindkétszer.
Akkor még nem értettem, de aztán amikor elkezdtem könyveket olvasni a gyermekvállalásra készülve, én is ide lyukadtam ki: Az én informált
döntésem az volt, hogy komplikációmentes várandósság végén, egézséges
anya, egézséges magzattal nagyobb biztonságban van otthon.
Akik a
felelőtlenséggel ijesztgetnek, nem informálódtak sok új kutatási
eredményről. (Michel Odent: Császármetszés, A szeretet tudományosítása;
Prof. Marsden Wagner cikkei; Sheila Kitzinger: A szülés árnyékában Krízis vagy katarzis, ...)
Ezek
pedig azért nem köztudomású eredmények, mert erős a szülészlobbi és
nagyon komoly anyagi érdekek fűződnek a helyzet fenntartásához.
Érdemes
utánaolvasni, hogy tudjuk milyen szülést válasszunk és miért. Sőt ha az
ember "felvértezi" magát információval, akkor meg tudja védeni mások és
önmaga előtt is döntését. Sőt a közeli környezetet meg is győzheti,
csak kézbe kell adni a megfelelő könyveket. Engem nem tudott a média
felhajtás és a szerencsétlen események megingatni, mert biztosan tudtam
mit és miért szeretnék. És addigra a szűk környezetem is támogatta a
döntést, szintén informált meggyőződésből.
Először
abban az irányban indultam el, hogy a kórházban hogyan tudom
megteremteni a számomra megfelelő feltételeket. Aztán ahogy elmélyedtem a
témában rájöttem, hogy a szülésemnél NEM azzal akarok foglalkozni, hogy
megvédem magam a kórházzal szemben, hogy ne sértsék az integritásomat.
Nekik eljárásaik vannak amit követni akarnak. És a legtündéribb
szülésznő, a legmegértőbb nőgyógyász sem húzhatja ki magát az orvosi hivatásrend kőkemény hierarchikus rendszereinek protokolljai alól a kórházban.
És
én a szülésemkor nem harcolni szerettem volna, vagy nem azt hogy a
páromnak kelljen ezt megtennie helyettem. A szülés egyik legfontosabb
lélektani motívuma a megnyílás, az elengedés. Harc (vagy védekezés)
közben ez nem megy.
Ehhez
egy példatörténet. Várandósságom alatt nem szerettem volna UH-os
magzatszív monitorozást (CTG-t). Amikor várandósgondozásra bementem, nem
kérdezték meg miért jöttem, mit szeretnék, csak fogták, behívtak és
rámnyomták a ketyerét - a rendszer elkezdett bedarálni.
Mondtam,
hogy én nem ezért jöttem és nem szeretném. "Miért nem, ez fontos. Nem
árt a babának, ...." Végül rászántam magam arra, ami végül kiborította a
renszert. Miután többször kértem, hogy nem szeretném folytatni, vegyék
le rólam a ketyerét és ezt nem tették meg én levettem és kimentem.
Itt
elszakadt valami, nagyon beijedtek. "Alá kell írnia, hogy megszakította
és nem egyezett bele, stb, stb...." közölték a növérkék, akik különben
ebben a kórházban nagyon kedvesek és emberségesek. Hívták a fogadott
orvosomat, aki végül közölte, hogy a szülésemet nem fogja vállalni, mert
nem működök együtt. Ezt a dokit azért választottam, mert előzetes
körbekérdezés alapján, ő volt a legbékénhagyósabb, legelfogadósabb,
háborítatalanság párti doki a megyében.
A példa azért
díszpéldány, mert nem szülés közben történt a dolog. Vagyis senki
semmilyen veszélynek nem volt kitéve, ami indokolhatta volna, hogy a
kórházi személyzet féljen. Mégis az az igényem, hogy el szeretnék térni a
kórházi protokolltól, félelmet, ellenségességet és végül elutasítást
szült.
Szerintem naivitás azt hinni, hogy a orvosi hivatásrend
otthonában, ahol kőkemény hierarchikus szabályok határozzák meg a
mindennapokat egy - a szülés természetete szerint - módosult
tudatállapotban (már ha sikerül így eljutnia oda) lévő nő meg tudja
védeni integritását. A protokollok bedarálják, mégha olyan kedves
formában is, mint egy tündéri szülésznő kedves szavai, "ugyan kedvesem,
ez a baba érdekében történik". Az a szülő nő ott döntse el, hogy ez így
van-e vagy nem? Mert előre megígérték, hogy ez nem lesz, de hát "a baba
érdekében mégiscsak kell". És ez még a jobbik verzió, mert lehet, hogy a
személyzet egyszerűen lenyomja a tiltakozást erőszakkal és kész. És az
utólag lévő pereskedés nem teszi semmisé ami a szüléskor történt. Az már
megtörtént, mind az Anyával, mind a Babával, mind az Apával. Ajánlom
Sheila Kitzinger: A szülés árnyékában - Krízis vagy katarzis c. könyvét.
Ráadásul
arra is utalnak kutatási adatok, hogy sok szülés közben fellépő
komplikációt maga a kórház idéz elő. Ld. Michel Odent: A szeretet
tudományosítása. És nem a rossz szándékú egézségügyi rendszerrel
szeretnék riogatni, abban nem hiszek (bár az anyagilag érdekeltben
igen). Csupán a kórház intézményének szellemisége nem egyezik azzal,
amilyen szellemiségre egy szülésnek szüksége van.
Legfőbbképpen
nem érnek rá kivárni amíg eljön az idő, ezért siettetik a szülést.
Beavatkoznak és az első beavatkozás láncreakciót indít el, jönnek az
újabb és újabb szükségessé váló beavatkozások. Amelyek egy otthoni, vagy
születésházbeli várakozó, elfogadó légkörű szülésnél soha nem válnak
szükségessé.
És ha otthon beavatkozás válik szükségessé, mert
mégsem normál lefolyású a szülés, akkor a mai infrastruktúra mellett 30
percen belül műtőben lehet(ne) lenni. Statisztikák bizonyítják, hogy
kórházon belül attól kezdve, hogy megszületik a döntés, hogy műteni
kell, 30 perc telik el a műtétig.
Visszatérve ahhoz ami szerintem
a lényeg: a szülésnek van (kéne, hogy legyen) egy szellemisége,
légköre. Ezt a légkört természetéből fakadóan egy kórház nem tudja
megadni. De nem is feladata. A kórház feladata a betegségeket és
vészhelyzeteket kezelni. Egy egézséges nő, egézséges magzatának
megszületése nem tartozik ezek közé. A kórháznak biztonsági háttérnek
kéne tudni maradni.
Ajánlott irodalom
- Penny Armstrong és Sheryl Feldman: A születés művészete Szülés bölcsen, a természet rendje szerint, a tudomány támogatásával
- Michel Odent: A szeretet tudományosítása
- Michel Odent: Császármetszés
- Sheila Kitzinger: A szülés árnyékában Krízis vagy katarzis
- Prof. Marsden Wagner cikkei: Szülés és szabadság 1-4.; Tudományos tényeken alapulnak-e a szülészeti beavatkozások Magyarországon?
|
