Miért szültünk mi otthon?

Egy otthonszült ismerősőm, amikor a szüléséről beszélgettünk azt mondta, hogy ő a kórháztól félt, azért szült otthon mindkétszer.

Akkor még nem értettem, de aztán amikor elkezdtem könyveket olvasni a gyermekvállalásra készülve, én is ide lyukadtam ki: Az én informált döntésem az volt, hogy komplikációmentes várandósság végén, egézséges anya, egézséges magzattal nagyobb biztonságban van otthon.

Akik a felelőtlenséggel ijesztgetnek, nem informálódtak sok új kutatási eredményről. (Michel Odent: Császármetszés, A szeretet tudományosítása; Prof. Marsden Wagner cikkei; Sheila Kitzinger: A szülés árnyékában Krízis vagy katarzis, ...)

Ezek pedig azért nem köztudomású eredmények, mert erős a szülészlobbi és nagyon komoly anyagi érdekek fűződnek a helyzet fenntartásához.

Érdemes utánaolvasni, hogy tudjuk milyen szülést válasszunk és miért. Sőt ha az ember "felvértezi" magát információval, akkor meg tudja védeni mások és önmaga előtt is döntését. Sőt a közeli környezetet meg is győzheti, csak kézbe kell adni a megfelelő könyveket. Engem nem tudott a média felhajtás és a szerencsétlen események megingatni, mert biztosan tudtam mit és miért szeretnék. És addigra a szűk környezetem is támogatta a döntést, szintén informált meggyőződésből.
 
Először abban az irányban indultam el, hogy a kórházban hogyan tudom megteremteni a számomra megfelelő feltételeket. Aztán ahogy elmélyedtem a témában rájöttem, hogy a szülésemnél NEM azzal akarok foglalkozni, hogy megvédem magam a kórházzal szemben, hogy ne sértsék az integritásomat. Nekik eljárásaik vannak amit követni akarnak. És a legtündéribb szülésznő, a legmegértőbb nőgyógyász sem húzhatja ki magát az orvosi hivatásrend kőkemény hierarchikus rendszereinek protokolljai alól a kórházban.

És én a szülésemkor nem harcolni szerettem volna, vagy nem azt hogy a páromnak kelljen ezt megtennie helyettem. A szülés egyik legfontosabb lélektani motívuma a megnyílás, az elengedés. Harc (vagy védekezés) közben ez nem megy.
Ehhez egy példatörténet. Várandósságom alatt nem szerettem volna UH-os magzatszív monitorozást (CTG-t). Amikor várandósgondozásra bementem, nem kérdezték meg miért jöttem, mit szeretnék, csak fogták, behívtak és rámnyomták a ketyerét - a rendszer elkezdett bedarálni.

Mondtam, hogy én nem ezért jöttem és nem szeretném. "Miért nem, ez fontos. Nem árt a babának, ...." Végül rászántam magam arra, ami végül kiborította a renszert. Miután többször kértem, hogy nem szeretném folytatni, vegyék le rólam a ketyerét és ezt nem tették meg én levettem és kimentem.

Itt elszakadt valami, nagyon beijedtek. "Alá kell írnia, hogy megszakította és nem egyezett bele, stb, stb...." közölték a növérkék, akik különben ebben a kórházban nagyon kedvesek és emberségesek. Hívták a fogadott orvosomat, aki végül közölte, hogy a szülésemet nem fogja vállalni, mert nem működök együtt. Ezt a dokit azért választottam, mert előzetes körbekérdezés alapján, ő volt a legbékénhagyósabb, legelfogadósabb, háborítatalanság párti doki a megyében.

A példa azért díszpéldány, mert nem szülés közben történt a dolog. Vagyis senki semmilyen veszélynek nem volt kitéve, ami indokolhatta volna, hogy a kórházi személyzet féljen. Mégis az az igényem, hogy el szeretnék térni a kórházi protokolltól, félelmet, ellenségességet és végül elutasítást szült.

Szerintem naivitás azt hinni, hogy a orvosi hivatásrend otthonában, ahol kőkemény hierarchikus szabályok határozzák meg a mindennapokat egy - a szülés természetete szerint - módosult tudatállapotban (már ha sikerül így eljutnia oda) lévő nő meg tudja védeni integritását. A protokollok bedarálják, mégha olyan kedves formában is, mint egy tündéri szülésznő kedves szavai, "ugyan kedvesem, ez a baba érdekében történik". Az a szülő nő ott döntse el, hogy ez így van-e vagy nem? Mert előre megígérték, hogy ez nem lesz, de hát "a baba érdekében mégiscsak kell". És ez még a jobbik verzió, mert lehet, hogy a személyzet egyszerűen lenyomja a tiltakozást erőszakkal és kész. És az utólag lévő pereskedés nem teszi semmisé ami a szüléskor történt. Az már megtörtént, mind az Anyával, mind a Babával, mind az Apával. Ajánlom Sheila Kitzinger: A szülés árnyékában - Krízis vagy katarzis c. könyvét.

Ráadásul arra is utalnak kutatási adatok, hogy sok szülés közben fellépő komplikációt maga a kórház idéz elő. Ld. Michel Odent: A szeretet tudományosítása. És nem a rossz szándékú egézségügyi rendszerrel szeretnék riogatni, abban nem hiszek (bár az anyagilag érdekeltben igen). Csupán a kórház intézményének szellemisége nem egyezik azzal, amilyen szellemiségre egy szülésnek szüksége van. 

Legfőbbképpen nem érnek rá kivárni amíg eljön az idő, ezért siettetik a szülést. Beavatkoznak és az első beavatkozás láncreakciót indít el, jönnek az újabb és újabb szükségessé váló beavatkozások. Amelyek egy otthoni, vagy születésházbeli várakozó, elfogadó légkörű szülésnél soha nem válnak szükségessé.

És ha otthon beavatkozás válik szükségessé, mert mégsem normál lefolyású a szülés, akkor a mai infrastruktúra mellett 30 percen belül műtőben lehet(ne) lenni. Statisztikák bizonyítják, hogy kórházon belül attól kezdve, hogy megszületik a döntés, hogy műteni kell, 30 perc telik el a műtétig.

Visszatérve ahhoz ami szerintem a lényeg: a szülésnek van (kéne, hogy legyen) egy szellemisége, légköre. Ezt a légkört természetéből fakadóan egy kórház nem tudja megadni. De nem is feladata. A kórház feladata a betegségeket és vészhelyzeteket kezelni. Egy egézséges nő, egézséges magzatának megszületése nem tartozik ezek közé. A kórháznak biztonsági háttérnek kéne tudni maradni.

Ajánlott irodalom

  • Penny Armstrong és Sheryl Feldman: A születés művészete Szülés bölcsen, a természet rendje szerint, a tudomány támogatásával
  • Michel Odent: A szeretet tudományosítása
  • Michel Odent: Császármetszés
  • Sheila Kitzinger: A szülés árnyékában Krízis vagy katarzis
  • Prof. Marsden Wagner cikkei: Szülés és szabadság 1-4.; Tudományos tényeken alapulnak-e a szülészeti beavatkozások Magyarországon?

Comments